A film 90%-ban iszonyú hosszú és semmitmondó, vagy éppen okoskodón magyarázó párbeszéd, mereven és rezzenéstelenül álló színészekkel elővezetve. Light ( Tatsuya Fujiwara) színtelen és érdektelen srác, ha nem tudom, hogy ő a hős, mert legtöbbet őt mutatja a kamera, észre sem veszem. Ellenfele, L ( Matsuyama Kenichi) pedig egy bulimiás emo-madárkaként gubbaszt a széken, folyamatosan nyammog valamin, amit állandóan fintorogva két ujjal tart el magától, mint egy héthetes mosatlan tornazoknit. Olyan maníros, olyan kétdimenziós, hogy fáj. A sztori egy maratoni sakkjátszma dramaturgiai modelljét kacskaringóiban és ritmusában követve bonyolódik, hogy egyszer csak vége legyen, amikor a rendező valószínűleg úgy gondolja, hogy ebből két óra húsz perc elég. A rajongók örülhetnek, jön a harmadik nemsokára. Rajtuk kívül attól, e film alapján örömet, de főleg izgalmat legfeljebb a japán iskoláslányokra gerjedő "gonosz bácsik" várhatnak. Az asanisimasa viszont 3/10 -re értékeli ezt az izét.
Obata a szereplő külsejének megtervezésekor egy "energikus japán művész" és egy "külföldi rock and roll énekes" vonásait keverte. A lány frizurájának kialakítása terén Obatának kétségei voltak, mivel ő eredetileg egyenes frufrut képzelt el Miszának, ugyanakkor kizárólag a gót lolita-divat "keményvonalas" elemeit használni már "túl soknak" vélte. Ezzel Óba is egyetértett. [7] [9] Emiatt Obata megpróbálta egy "kicsit természetesebbé" tenni Miszát, hogy azoknak is "aranyosnak" hasson, akik "nem igazán rajongói ennek az irányzatnak". A sorozat második részére, mikor Misza már popbálvánnyá érett, Obata ennek megfelelően változtatta a lány megjelenését is. Egy interjúban Obata úgy nyilatkozott, hogy "igazán jól szórakozott" miközben gól lolita magazinokat lapozgatott át Misza megrajzolása közben. [9] Obata a kötetborítók készítésekor a színeket úgy próbálta összeállítani, hogy az a megfelelő légkört teremtse meg a borító központi szereplője körül. Ezt az elvet követve Obata Miszához a rózsaszínt és a feketét párosította.