"Újjászületései", kortalansága a realitás mellett természetesség gel is párosul. Ádám fennköltsége, állandó érzelmi hányódásai, szellemi gyötrelmei Évát nem érintik, az ő szenvedései testiek, nagysága lelki vagy morális (athéni szín, római szín, bizánci szín, londoni szín). Természetességéből, józanságából következően ő mindig az adott "kor gyermeke", mindig tud alkalmazkodni s a kor feltételei közt élni. Legfőbb vonása azonban szépsége. Ádám egyrészt mindig benne ismeri föl "a Nő"-t, másrészt azonban (s ez a jelentősebb) Éva magát a szépséget, az esztétikumot, a művészetet szimbolizálja. A londoni szín haláltáncjelenete és az Úr 15. színben Éváról elhangzó szavai is ezt támasztják alá. Az Úr szavai Éva szerepét végképp az ádámi–luciferi szintre emelik, s azt is jelzik, hogy az ő létezése is a magasabb rendű értelem megnyilvánulása. A főszereplők viszonyrendszerében tehát egymást kiegészítő ellentétek (szintézisek: Ádám Lucifer, Ádám [Éva] Úr, Lucifer Úr) és egy egymást kizáró, egymással valódi viszonyban nem lévő szembenállás létezik (Éva és Lucifer).
Aktivitása Ádámot tragikus alakká teszi, Lucifer pedig a kívülálló, szemlélő rezonőr. Ádám eszmeválasztásainak minden esetben a szabadság az alapeszméje. Hisz a világ megváltoztathatóságában, vele szemben Lucifer a determinizmust és a megváltoztathatatlanságot képviseli. Kettősük elválaszthatatlan. Egymást kiegészítő-ellentétek nemcsak a tekintetben, hogy Lucifer állandóan cáfolja Ádám érveit. Szembenállásukban párhuzamosságok is észrevehetők. Lucifer föllázad az Úr ellen (1. szín), s éppígy lázad Ádám is (3. szín), de az ő lázadása folyamatos: a történelmi színekben újból és újból megfogalmazott eszméi a luciferi igazságok folytonos megkérdőjelezései. Kétségtelen, hogy Ádám következetességében, megátalkodottságában Lucifer olykor "magára ismerhet". Viszonyuk a cselekmény kibontakozása során átalakul: a kezdetben egyértelműen Ádám felett álló Lucifer fokozatosan egyenrangúvá válik ellenfelével, s az utolsó színekben már társa Ádámnak. Az, hogy olykor Lucifer kineveti Ádámot, nem emeli őt Ádám fölé, kajánsága, gúnyolódása sokkal inkább az adott szituációhoz (Ádám adott helyzetekben bekövetkező bukásához) kötődik, s nem ellenfelén nevet.
E viszonyok "leírhatók" az antik filozófiákban is fölbukkanó négy "őselemmel" (arkhé) is. Az égi, éteri Úr a levegő, az "égből fényt hozó" Lucifer a tűz, az égtől a teremtésben "elválasztott", a földet megtermékenyítő víz Ádám, s az éghez is és a vízhez is kötődő föld Éva szimbóluma. Mindhárom főszereplőről megállapítható, hogy önmagukban és viszonyaikban is jelképes alakok. Nem személyek, nem magatartásformák megtestesítői, hanem az ember, az individuum világhoz való viszonyulásának, létének jelképei.
A 15. színben azonban épp az Úr szavai intik, hogy útjai mégsem értelmetlenek, mindezek egy magasabb rendű szándék és akarat okán szükségszerűek. Az Úr szavai, a korábbi színekben fölismerhető intelmei (a Föld szellemével való találkozások, Éva áldozatának elfogadása az athéni színben, Péter apostol alakja a római színben, Lucifer hamis ékszereinek átváltozása a londoni színben) azt sugallják, hogy Ádám álomútján Isten (a 2. színben mondott szavaival ellentétben – "Ádám, Ádám! elhagytál engemet, / Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban. ") soha nem hagyta el az embert. Az isteni kegyelem motívuma ez, mely számos bibliai történetben is jelen van (pl. Jónás próféta története). Az Úr tehát nem hagyja el teremtményét, homályos-izgalmas záró mondata magasabbrendű értelmet ad az emberi küzdelmeknek, s Luciferhez intézett szavai ( "Te Lucifer meg, egy gyürü te is / Mindenségemben – működjél tovább... ") arra utalnak, hogy ő is mindvégig "kijelölt pályán" haladt. Az eleve elrendelés és a kauzalitás törvényét fogalmazzák meg az Úr szavai.
Lucifer szerint is a megtörhetetlensége az egyik legjobb tulajdonsága. Folyamatosan küzd, elbukik, azután ismét talpra áll. Ő az, aki igényli a továbblépést és a változást. Éva nagyon fontos személy Ádám számára, ő idézi elő a fordulatot a színekben, például elköveti az eredendő bűnt a második színben. Ő az, aki miatt Ádám elveszíti a Paradicsomot, viszont a későbbi színekben Éva idézi vissza az édeni hangulatot. Tehát Éva szerepe kétértelmű, kétféleképpen értelmezhető. Lucifer az első színben válik bukott angyallá. Lucifer szerint, ő ugyanúgy, mint Isten, a kezdetektől létezik, vagyis ha valami létrejön, azonnal megjelenik az ellenkezője, ezt bizonyítja az idézet: Együtt teremténk, osztályrészemet követelem. Az Úr száműzi, bár mégis neki adja a Tudás, - és a Hallhatatlanság fáját Lucifer célja eléréséhez Ádámot használja fel, megpróbálja őt a kétségbeesésbe, az öngyilkosságba hajszolni. Tehát tragikus lázadó. Ő a tagadás szelleme, a hideg és latolgató értelmet, a rideg tudományt képviseli, szemben az érző szívvel, mely Évát jellemzi.
Lucifer legnagyobb ellensége Éva, hiszen az érzelem szálait nem képes elszakítani a bukott angyal. Éva az a személy a műben, aki érez, ezért hozzá a érzékenység kapcsolható, ezt bizonyítja az is, amikor csak ő hallja meg a nép panaszszavát az egyiptomi színben. Lucifer és Ádám között áll, Lucifer eszménytelenségével és Ádám idealizmusával szemben a sokszínű természetet képviseli. Ádámtól eltérően, ő színről színre változik, hol romlást, hol pedig menekvést nyújt. A történelmi színek: az első prágai színben is jól kitűnik az összetett egyénisége: hűtlen Ádámhoz, kacérság és lelkiismeret furdalás jellemzi. változatos jellemet tükrözi: a gazdag Márki nőt, később a pórnőt testesíti meg. Kiegyenlítő szerepet tölt be a sokoldalúságával, ő képviseli a szintézist. A mű Ádám és Lucifer vitájával zárul. Ádám be akarja bizonyítani Lucifernek, hogy létezik szabad akarat, úgy, hogy öngyilkos akar lenni. Ám ismét Éva hozza a fordulatot; közli Ádámmal, hogy gyermeket vár. A mű végén Ádám elfordul Lucifertől és ismét az Úr kegyeit keresi.